Kalmár Lajos

Az ősember kővel és csontfurulyával játszott...mi egy kicsit másképp csináljuk,de a cél ugyan az:-)

A dalt először az ausztriaiOberndorf bei Salzburg Szent Miklós-templomában (St.Nikolaikirche) adták elő 1818. december 25-én. Mohr már jóval korábban, 1816-ban megírta a szöveget, de csak az előadást megelőző szentestén kérte meg Grubert, hogy szerezzen dallamot és gitárkíséretet hozzá. Nem tudni, mi adta neki ezt az ötletet; a gitárzene abban az időben inkább a szórakozóhelyeken volt jellemző – a hagyomány úgy tartja, hogy a templom orgonája nem működött; a történet egy népszerű változatában egerek rágták szét a fújtatókat). Gruber először nem értett egyet Mohrral, mert félt, hogy a híveknek nem tetszik majd a gitárkíséret, de végül beleegyezett, és megírta a zenét, melyre hatással voltak Gruber szülőföldjének népzenei hagyományai. Mikor befejezte, már csak pár óra volt hátra a miséig. A karácsonyi misére érkező híveket eleinte meglepte az újítás, hogy gitárkísérettel adják elő az éneket, de végül megkedvelték a dallamot.

 

A mai feltöltés, nem a kor hangján szólal meg, de a gitár (hang :D) itt sem mellékes. A többi eszköz a szokásos. Anvill stúdió.Reason 5. Audacity. A furulya ezúttal a Schneider c szoprán.

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 30
Tegnapi: 5
Heti: 117
Havi: 269
Össz.: 43 953

Látogatottság növelés
Oldal: Csendes éj-Silent night
Kalmár Lajos - © 2008 - 2018 - kalmar-lajos.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »